Immunhiányos állapotok

fertőzés megelőzés

Mindenkinek van olyan ismerőse, akit a legenyhébb fertőzés is hosszú időre ágynak dönt, és alighogy kilábal belőle, jön a következő. Ez nem véletlen, ugyanis ahány ember, annyiféle immunrendszer létezik a földön. Ez legalább annyira egyedi tulajdonságunk, mint az ujjlenyomatunk, vagy mint amennyire összességében mi magunk különbözünk másoktól. Ebből következik, hogy két különböző ember fertőzésekkel szembeni védekezőképessége között is igen nagy különbség lehet.


De nemcsak két ember között lehet különbség, hanem egy adott immunrendszer különböző életszakaszaiban is nagy eltérés lehet a védekezőképességben. A legjellemzőbb életszakaszok, amikor immunrendszerünk gyengébb teljesítményt nyújt, a gyermekkor és az időskor időszaka, vagyis akkor, amikor még nem épült fel, vagy akkor, amikor már elkezd leépülni. Életkortól függetlenül is válhat kiszolgáltatottá az ember, amikor a szervezetet nagy megterhelés éri, például krónikus stressz (munkahelyi, párkapcsolati problémák stb.), nagyfokú teljesítmény kényszer, vagy sérülés/betegség formájában. Ez utóbbi speciális esetét jelentik azok a gyógyászati beavatkozások, amikor a beültetett szövet vagy szerv kilökődése ellen az immunrendszert szándékosan legyengítik.

Természetesen létezik olyan eset is, amikor az immunrendszer veleszületett módon vagy szerzett sérülés következtében tartósan alulteljesít. Az immunhiányos betegségben szenvedőknek állandó és életveszélyes kockázatot jelentenek a mindenütt jelenlévő kórokozók.

Aki a fertőzésekkel szemben kiszolgáltatottabb, annak mindenképpen érdemesebb a betegség kialakulásának megelőzésére helyeznie a hangsúlyt, mert nem minden kórokozóval szemben rendelkezünk hatékony gyógyszerrel, illetve (ismétlődő) használatuk káros is lehet a szervezet számára.

A megelőzés szempontjából tévedés azonban azt gondolni, hogy elég a megfelelő kézhigiéné, vagy a felületek gondos fertőtlenítése. A betegségekért felelős mikrobák ugyanis annyira kicsik és könnyűek, hogy a hétköznapi tevékenységek (takarítás, szellőztetés, ágyazás, WC lehúzás, járkálás stb.) által keltett leglágyabb légáramlatok hatására is felkeveredhetnek, és akár nagy távolságokra is eljuthatnak. Emiatt a levegő folyamatosan újrafertőzi a felületeket (beleértve a kezeket is), akármilyen gondosan is takarítjuk azokat. Így érthetővé válik, hogy miért van szükség hatékony és folyamatos levegőfertőtlenítésre. A kórokozók levegőben terjedéséről itt található több információ.

Ne hagyja, hogy a betegségek uralják Önt, uralja Ön a betegségeket! Nyugodtan fellélegezhet, van segítség, forduljon a Novaerushoz!

Customize

Google Analytics

Google Analytics is a service used on our website that tracks, reports traffic and measures how users interact with our website content in order for us to improve it and provide better services.